nah, ezt még otthon kijavítgatom, és átformázom, de addig is olvassátok:
Vénusz megadja magát
csak gyöngysorod volt rajtad, semmi más már,
azt is ledobtad. A szobába tévedt
kés?i napfényben rezg? szivárvány
ült rá. Közöttünk, mintha vízfestmények
lebegtek volna. Led?ltél az ágyra,
és combodat kitártad, s felemelted,
mint Danaé, mikor az istent várja
Tizián képén. Mozdulatlan melled
fölé hajoltam. lüktet? szerelmem
ágaskodott s feléd mutatott, szépség.
Te utána nyúltál, mert behunyt szemmel
is megleled. Öledhez nyomtad végét,
hol az éjsötét hajtarajban legszebb
szegf?d vörösl? kelyhe már kifeslett.
/Faludy György/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
