2005/09/28

"Nochnoy dozor"
hétfő este, 21:00, Vörösmarty

a héten Jim Jarmush hét van az Örökmozgóban, pl. ma mutatják be az új filmjét, Hervadó virágok (Broken Flowers) címmel.
Hétfőn volt a Florida, a Paradicsom, amit meg akartunk nézni SD-vel... Persze az lett belőle, hogy egy cigi után a fent említett film mellett döntöttünk (elvégre a Floridát láttuk. én biztosan).
Orosz fantasy! Nem tévedhetünk! (csakugyan nem, bár azért csalódtunk, hiszen nekünk az orosz fantasy még mindig ez)
Ez pedig egy ízig-vérig szuperhálivúdi-szuperakciódús-szupervámpíros-szupernemhepiendes(!!!) filmet ültünk végig, stílusosan az első sorban...

(kicsi Jean-Pierre Jeunet utánérzésem volt a díszletekkel kapcsolatban)

amikor kibillegtünk a moziból, azzal nyugtattuk magunkat, hogy majd a második rész biztosan jobb lesz... ;-))
(namármost a második részt már leforgatták, a harmadik készülőben...Mi a vérnek kell ennyire bevételorientáltnak lenni???)
a fény szétzúzta a szombat éjjelemet... Érdekes a jelenség, amikor még percek múltán is robbannak szét kis vodka-alapú gömböcskék a szádban-orrodban-gyomrodban (agyadban).
Szerencsére a nagyon rosszullét elkerült, hála az unikumoknak... De estem bringával azért egy lendületest... (az okát nem tudom, hiszen láttam a láncot, és ki is kerültem...).
Szóval a bal lábam (nem, nem ez A bal lábam) nem annyira működik...
ha továbbra sem fog működni, akkor levágom ezzel:

2005/09/23

el se hiszed, ha mesélik.
24000 (huszonnégyezer).
mekkorák vagyunk már!


(én nem látszom a képen, mert ekkor már az Astoriát is elhagytam)

2005/09/20

kétségbe vagyok esve az itt elhangzottak miatt...

emiatt pedig mélységesen megvetem ezt a két idiótát (akiket eddig sem tartottam sokra)
átköltöztem.
befértem, vagyis befértünk...
Most van 3 bringa és két váz a konyhában. Egy pedig ázik kint az esőn. Hazafelé menet megsimogatom, letörlöm róla az esőcseppeket.

van egy kis időm, végre, nézzük azt a "css2"-t.

(a rohadék csere-külső winchesteremet meg nem ismeri fel a laptopom... a benti gépemmel meg megy frankón...)

2005/09/07

Na végre beállítottam a commenteket.
lehet már végre használni!

2005/09/06

Hazajöttünk Bolgáriából!

Nyolcan egy Toyota Hiace kisbusszal, összesen majd 40 óra utazással (oda-vissza), Budapest - Rila - Veliko Tarnovo - Szozopol - Szófia -Budapest útvonalon. Na jó, Szozopolban azért többet időztünk. Amolyan igazi nyaralás volt. Tenger, napsütés, homok, tengerparti kocsma hideg sörökkel, koktélokkal, nagy zabálások (hihetetlen olcsón), ultragagyi diszkók...
Élvezetes volt, bár a bringám azért kicsit hiányzott... ;-)
(a képekkel még bíbelődök, aztán majd azok is felkerülnek valahova)


Amikor hazaértünk, akkor a postaládában már várt a levél, hogy akkor menjek beiratkozni. Vagyis kellett volna mennem beiratkozni. Szerencsére azért ezt is sikerült megoldani, úgyhogy megint diák vagyok. (na de jó, hogy megnéztem, mehetek már most szombaton iskolapadot koptatni...)

mindeközben költözöm. Át. Persze megint nem lépek ki a bűvös 1 km-es körből, sőt, gyakorlatilag majdnem oda vissza...

A pénzem meg fogy, folyik el.... nyaralás, bringa (lánc, ami már másodszor szakad el alattam + racsni, 8-as, amit majd újra lecserélhetek ).



De eladtam a mosógépemet!

És már el is költöttem az ellenértékét...