megnéztem Wong Kar Wai egy újabb filmjét, ami az
előző folytatása. Hmm, inkább folyománya...

Az előző, a Szerelemre hangolva nevet kapta Magyarországon, és ennek megfelelően a szerelemről, erről a furcsa érzésről szól.

A vágyról, ami ha beteljesülni látszik, félelmet okoz. Két ember kapcsolatáról, aminek semmilyen észérvekkel megmagyarázható alapja nincs, és nincs beteljesülése sem.

Csak van, lebeg a két főszereplő feje felett.

Az új film címe, 2046 egy szoba száma, és a jövő egy darabja egyaránt. (Kína 2046-ban fogja majd Hong Kong-ot teljesen magához csatolni).Chow úr a sármos, szoknyavadász újságíró egy olyan jövőről ír, ahol nem veszik el a szerelem, nem tűnnek el érzések. Eközben ő egy lerobbant hotelban, ahol papírvékonyságúak a falak, éli az életét a '60-as évek végén. Nőkbe szeret bele, nők szeretnek belé, folytonosan áramlik, hajszol(ja magát, és néha a szerelmeit). Keresi azt az érzést, amit Ah Ping-gel érzett. Valaha.

vagy ez is csak álom?





nem lett jó kedvem a filmtől, a Chow úr által és általam elképzelt és élt élet túl közel van egymáshoz. Függetlennek maradva vágyni arra az érzésre, ahogy a bilincs hidegen tartja a csuklót. A kedvenc jelenetem, a jövőbe tartó vonat egyik utasa, és a felszolgáló (késleltetett reakciójú) android rövid szerelme.



"Régen, ha valaki meg akarta őrizni a titkát, felmászott egy hegyre, keresett egy odvas fát, és abba súgta bele.

Utána betapasztotta sárral, és biztos lehett benne, hogy a titok titok marad."